2010. február 22., hétfő

Rózsafüzér a magzatokért - Maureen Sweeney-Kyle

Néhány napja egy barátnőm lelkesen mesélte, hogy milyen jó imát talált egy magyar katolikus lapon a magzatok megmentéséért. Megnéztem az imát, amit egy Maureen Sweeney-Kyle nevű amerikai asszony kapott, állítólag látomásban. Gyanúsnak találtam, ezért rákerestem a nevére az interneten.

Az első néhány lapból kiderült, hogy Maureen Sweeney-Kyle-t az általa létrehozott "Holy Love Ministries" csoporttal együtt 2009. november 11-én - a Szentszékkel egyeztetve - hivatalosan kiközösítette a helyileg illetékes clevelandi püspök, Richard G. Lennon.

Egy ilyen kiközösítés nem a püspök magánvéleménye, hanem az Egyház hivatalos álláspontja. Ezért mindazokra is vonatkozik, akik egy ilyen kiközösítő határozat után nem határolják el magukat illető személy vagy csoport tanításától és tevékenységétől.

teológiai vélemény 2005
teológiai vélemény 2008
"Holy Love Ministries" csoport rövid története, amelyből kiderül, hogy Maureen Sweeney-Kyle - miközben állítólagos látomásait kapta - otthagyta a férjét és egy másik férfihoz ment feleségül, valamint, hogy milyen hatalmas üzlet számára ez a rózsafüzér.
cikk a kiközösítésről
a kiközösítő nyilatkozat
a kiközösítő nyilatkozat magyar fordítása
a kiközösítő nyilatkozatot kísérő levél
a Clevelandi Püspökség oldala

2010. február 15., hétfő

Reginald Garrigou-Lagrange

Reginald (Gontran-Marie) Garrigou-Lagrange 1877-ben született Franciaországban és 1964-ben halt meg Rómában.
Orvosi tanulmányokat kezdett el a Bordeaux-i egyetemen, de 1897-ben mély megtérés hatására ott hagyja az egyetemet és belép a domokos rendbe.
1909-tõl 1959-ig az római Angelicumban tanít alapvető teológiát, dogmatikát és 1917-ben megalapítja az első spirituális teológia tanszéket.
A 20. század legjelentősebb tomista teológusának számít. Különösen jelentõset alkotott a spirituális teológia területén.



ÉLETÉRŐL AZ INTERNETEN:

- Bibliografie P. Reginalda Garrigou-Lagrange OP
- Reginald Garrigou-Lagrange
- Fonti bibliografiche su P. Réginald Garrigou-Lagrange
- Tutte le opere di p. Garrigou-Lagrange

MŰVEI:

magyarul
- A megkezdett örökélet  
- THE THREE AGES OF THE INTERIOR LIFE.
Magyar nyelvű jegyzetek néhány fejezetről.

in English;
- THE THREE AGES OF THE INTERIOR LIFE.
- THE THREE WAYS OF THE SPIRITUAL LIFE.
- LIFE EVERLASTING.
CHRIST THE SAVIOR.
CHRIST THE SAVIOUR  - A Commentary on the Third Part of St Thomas' Theological Summa
- REALITY—A Synthesis Of Thomistic Thought.
- PROVIDENCE.
- THE TRINITY AND GOD THE CREATOR. 
- GRACE: Commentary on the Summa Theologica of St. Thomas. 
- Commentaries on the Summa written by Pere Reginald Garrigou-Lagrange, O.P.
- THE ONE GOD - A Commentary on the First Part of St Thomas' Theological Summa 
- PREDESTINATION
- The Priesthood and Perfection
- Excerpts from  fr. Garrigou-Lagrange OP
- Excerpts from Garrigou-Lagrange's commentary on De Eucharistia
- The Mother of the Savior
- Where is the New Theology Leading Us?

en français
- Les Trois äges de la vie Intérieure 
- La Mère du Sauveur et notre vie intérieure 
- La Providence et la confiance en Dieu
- L'Éternelle vie et la profondeur de l'Âme
- Les trois conversions et les trois Voies
- Le sens commun
- La synthèse thomiste
- La Mère du Sauveur et notre vie intérieure
- Articles:
  - La Royauté universelle du Christ
  - L'unique personnalité du Christ 
  - Le sacerdoce du Christ
  - Le Christ Chef mystique de l'Eglise 
  - Le Cœur eucharistique de Jésus et le don parfait de Lui-même
  - La Sainte Trinité en nous 
  - La Sainte Trinité et le don de soi
  - Les convenances de l'Incarnation et notre vie spirituelle
  - Le progrès spirituel en Marie
  - Du gouvernement royal
  - La joie d’être enfant de Dieu
  - La charité et les béatitude
  - L'efficacité de la prière
  - La Prééminence de saint Joseph sur tout autre saint
  - Comment  devons-nous nous abandonner à la Providence ?
  - Le Discernement des esprits 

en español
- Las tres edades de la vida interior
- La sintesis tomista

in italiano
- Sacerdote con Cristo
 Sacerdote e Vittima

2010. február 10., szerda

A szentmise értékei

Vasárnap a templomban találtam ezt a szórólapot. Annyira fontosak azok, amiket állít, hogy felteszem ide.

"Egyetlen szentmise, melyen részt vettél, többet használ neked, mint számos, melyet halálod után ajánlanak fel érted mások.

A szentmise sok mulasztásodat és hanyagságodat pótolja.

A szentmise eltörli bocsánatos bűneidet, melyeket sohasem gyóntál meg.

Mikor jelen vagy a szentmisén és odafigyelsz, a legnagyobb hódolatot mutatod be az Úr Jézus szent Emberségének.

Minden szentmisével buzgóságod szerint többé-kevésbé csökkentheted ideiglenes földi büntetéseidet.

Sok veszélytől és szerencsétlenségtől szabadulsz meg, amit különben nem kerülhetnél ki.

Halálod óráján lesz a legnagyobb vigasztalásod, hogy szentmisét hallgattál. Minden szentmisét magaddal viszel az ítéletre és ezek lesznek közbenjáróid.

Minden szentmise új dicsőséget szerez számodra az égben.

Minden szentmisén való részvételeddel megrövidíted a tisztítótűzben viselendő szenvedéseidet, melyek különben reád várnak.

A szentmisén való részvételeddel a lehető legnagyobb segítséget nyújtod a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek - különösen, ha értük ajánlod fel részvételedet.

A szentmise alatt az angyalok seregei között térdelsz, akik félő tisztelettel vannak jelen az isteni áldozatnál.

A szentáldozás során felbecsülhetetlen értékű kegyelemben részesülsz!

A sátán gyengébb lesz veled szemben.

A szentmisében a pap áldásában részesülsz, amit Isten megerősít az égben is. (Várd meg az áldást türelemmel!)

A szentmiséről Isten áldását viszed haza anyagi ügyeidre is.

Szeretettel ajánlom átelmélkedésre!
fr. Barsi Balázs OFM"