Pál Ferenc atya előadásai - válasz egy névtelen megjegyzésre

Egy névtelen kommentáló több kifogást is felhozott Pál Ferenc atyáról írt cikkemmel kapcsolatban. Ezek olyan nem értésekre és félreértésekre utalnak, amelyek másokat is érinthetnek. Ezért itt a főszövegben, egy kicsit részletesebben válaszolok neki.

Kedves Névtelen!

Teljesen megértem az érzéseit. Ha az ember évekig hallgatja valaki miséit és bízik benne, akkor nagyon nehéz róla súlyos megállapításokkal szembesülni. Hasonló velem is megtörtént és engem is megrendített.

Az az igazság, hogy azért írtam meg Pál Ferenc atyáról a cikket, mert én is meg voltam rendülve. Mint a cikkből is kiderül, én őt nem ismertem, egy barátunkról kaptam meg az előadásai felvételét. Eléggé megdöbbentett, amikor láttam barátunk életében a párhuzamot a negatív változások és Pál Ferenc atya előadásai iránti rajongás között, de azt gondoltam, hogy esetleg ő értett félre valamit.

Aztán egy páciensemet Pál Ferenc atya egyértelműen rosszul diagnosztizálta, megengedhetetlen módszereket alkalmazott nála és ráadásul a sokgyerekes, katolikus páciens azért beszélt úgy a válásról, mint a házassági konfliktusaik legvonzóbb megoldásáról, mert Pál Ferenc atya egyértelműen ebben erősítette meg őt miközben hozzá járt terápiára.

Mindazonáltal annyira valószínűtlennek találtam mindezt, hogy megnéztem az interneten, ki is ez a Pál Ferenc atya. Elsőként mindjárt egy interjút találtam vele, amelyben elfogadhatónak tartja a válást.

Megértem, hogy Ön számára is abszurdnak tűnik, hogy egy katolikus pap bárkit is válásra biztatna, de azt kell mondjam, hogy a páciensemet egyértelműen ebben erősítette meg, és ha kielemezzük az interjúját – ezt a cikkben megtettem, ott meg tudja nézni – az is egyértelműen ezt mutatja.

Itt meg kell említeni egy nagyon fontos dolgot, amivel Pál Ferenc atya kapcsán egy nem pszichológus biztosan nem számol: az általa használt kommunikációs stratégiát.

Jól tudjuk a mindennapi életből, hogy az emberek nemcsak nyíltan közölnek egymással dolgokat, hanem sugallnak is: hunyorítással, elhallgatással, sejtetéssel, az erősebb kifejezést hangsúlyozottan finomabbra fogalmazva, többször elmondva ugyanazt a dolgot, körülírva valamit, stb.

Ezeket többnyire éppolyan érvényes közlésnek fogjuk fel, mintha nyíltan kimondottak lennének. A magyar nyelv azt mondja az ilyen közlésre: „kétértelmű”, ám mindennapi tapasztalásból tudjuk, hogy a „kétértelmű” valójában a legtöbbször nagyon is „egyértelmű” a hallgató számára, még ha a beszélő valamiért jobbnak látja is nem nyíltan kimondani a következtetést.

Vannak olyan kétértelmű kommunikációk is, amelyekkel a hétköznapokban ritkábban szokás élni. Például hogy valaki a szavaival mást mond, mint a gesztusaival. Vagy a akár a szavai is ellentmondanak egymásnak. Ennek gyakori változata, hogy valaki egyszerre állít két olyan dolgot, amelyek kizárják egymást. Szintén nagyon gyakori, hogy valaki ahelyett, hogy „úgy gondolom”, azt mondja, hogy „úgy érzem”, amivel elhárítja a felelősséget arról, amit ténylegesen állított.

Az ilyenfajta csupán sugallt állítások és mögöttes szándékok kielemzésével foglalkozik többek között a pszichológia tudománya. Pszichológusként ezt a módszert alkalmazza Pál Ferenc atya is mélylélektani elemzéseiben, és ezt az általa használt módszert alkalmazom én is az ő szövegeire, kimutatva az ezek mögött meghúzódó tényleges szándékokat, állításokat és emberképet.

Ön a bejegyzésében ezt a kommunikációs stratégiát teljesen figyelmen kívül hagyja. Én ezt meg is értem, mert nem pszichológusként az ember nem föltétlenül figyel fel erre. Ön felhozza, hogy „A konfliktus vállalása egyáltalán nem jelent válást. A tények elismerése nem jelenti azok helyeslését. Amit az atya életszerűnek nevezett, azt ön úgy interpretálja, hogy megengedhetőnek, sőt helyesnek tartja.” Valóban, ezeket a nyílt állítások szintjén nem lehet tettenérni. Ám a fentebb leírt paradox kommunikáció tényleges állításainak szintjén igen. Ezért azt javaslom, nézze meg még egyszer a cikkem III. részét, ott ezt részletesen elemzem.

Ezt a kommunikációs stratégiát azért is nagyon fontos felismerni, mert Pál Ferenc atya – és egyébként nagyon sokan mások is – szinte mindig ezt használja, amikor az Egyház tanításával ellenkező dolgot mond vagy sugall. Érdemes ennek kapcsán újra megnéznie azokat a részeket, ahol ezt részletesebben megmutatom a hit és a tudomány viszonya, a pokolról és az óvszerhasználatról mondottak kapcsán.

Ez utóbbinál például Pál Ferenc atya ahelyett, hogy mindenekelőtt világosan elmondaná az Egyház idevonatkozó egyértelmű tanítását – amely egyébként az egész Istenhez való viszony szempontjából alapvető fontosságú – arra a kérdésre, hogy az Egyház szerint miért nem szabad, előad egy felmentést, hogy tulajdonképpen miért szabad, miközben – a paradox kommunikáció módszerével – az általa mondottakért a felelősséget itt is gondosan elhárítja magától.

Ennek a résznek a kapcsán szeretném még arra is felhívni a figyelmét, hogy ha az ember egy ilyen szövegelemzésre hivatkozik, akkor nem lehet lépéseket kihagyni és felcserélni, mint ahogy azt Ön tette a megjegyzésében, mert ezzel meghamisítja azt.

Az eddigieket összefoglalva azt kell megállapítanunk, hogy Pál Ferenc atya több ponton is az Egyház tanításával ellenkező véleményeket sugallt. Így a hit és a tudomány viszonyát illetően egy olyan kérdésben, amit az Egyház annyira fontosnak tart, hogy kiközösíti mindazokat, akik nem a megfelelő nézetet vallják. A pokollal kapcsolatban hasonlóképpen. Az óvszerhasználat kérdése, mivel valójában az Istenre való hagyatkozás problémájáról van szó, szintén a lényeges kérdések közé tartozik, s erre válaszolva az Egyház tanítása helyett arról beszélt, hogy kell azt megkerülni.

Ugyanezt lehet megállapítani mindarról, amit a házassági hűség kapcsán mondott. Talán egy laikus nem azonnal látja, de az az emberkép, amelyet az apuci-alfa hím tipológiában kifejtett, mivel teljesen nélkülözi az ember szellemi dimenzióját, szöges ellentétben áll az Egyház tanításával. S azt hiszem, hogy amit az atya az Oltáriszentségről mondott, az laikusként is nyilvánvaló blaszfémia.

Ha pedig Pál Ferenc atya előadásait pszichológusként elemezzük, akkor mint pszichológusról sem lehet sok jót mondani róla. Ez annál is sajnálatosabb, mert előadásaira a hallgatóságot jelentős részben a pszichológia vonzza. Tényleg nagy szükség lenne arra, hogy ez a közönség jó pszichológiával találkozzon, mert az valóban nagyon sokat tudna segíteni a felnőtté válásban. De ezeken az előadásokon Pál Ferenc atya saját személyes megoldatlanságai következtében csupán egy lebutított vagy lealjasított pszichológiát lehet hallani.

Az elemzés során olyan pszichológiai irányzatot alkalmaztam, a mélylélektant, amelyre Pál Ferenc atya is építi az előadásait. Ezt az irányzatot el lehet utasítani, de akkor a Pál Ferenc atya által mondottakat is egy az egyben el kell utasítani.

Az Ön bejegyzéséből úgy láttam, hogy ez némi félreértésre adott okot. Ön többször visszatért arra, hogy nekem Pál Ferenc atya stílusa nem tetszik. Én személyesen éppen nagyon sokféle stílust el tudok fogadni. Pál Ferenc atya viselkedésében is kizárólag olyan dolgokat kifogásoltam, elsősorban a mocskolódást, amelyek a mélylélektan szerint súlyos pszichés defektusoknak, nevezetesen az énidegen szexualitásnak és ezzel összefüggésben az éretlen személyiségnek a mutatói. Belátom, hogy ez egy nem szakember számára idegenül is hangozhat, de ez a mélylélektan álláspontja ebben a kérdésben.

Az, gondolom, már könnyebben elfogadható, hogy a pszichológusok között az a szakmai elvárás, hogy egy pszichológusnak, mielőtt közönség elé állna, s főleg mielőtt terápiát folytatna, ezeket a problémákat meg kell oldania önmagában. Én a kritikámmal ezt az egyébként általam is teljes mértékben helyesnek tartott szakmai normát képviseltem.

Abban teljesen egyetértünk, hogy „a szókimondás, a humor, de még az irónia sem egyenlő a mocskos viccelődéssel”. Azt gondolom, abban is, hogy az előbbit az utóbbitól az választja el, hogy nem sérti senki méltóságát. Szerintem Pál Ferenc atya viccelődése a videófelvételen sérti a női méltóságot. Amit az apuciról, az alfa hímről, a nők ciklusos viselkedéséről, illetve a házastársi hűség kapcsán mond, azok szintén mind sértik az emberi méltóságot. Ennek a mi világunkban már nem is szokás jelentőséget tulajdonítani, ezt észrevenni és kikérni, de ezt én bajnak tartom.

Ennyit szerettem volna összefoglalóan mondani az Ön bejegyzésére. Ezek után természetesen még lehet járni Pál Ferenc atya előadásaira, csak tudni kell, hogy amit ott az ember hall, az sem keresztény tanításként, sem pszichológiai ismeretként nem feltétlenül komolyan vehető.

Üdvözlettel:

Kata